Ne harcolj, hanem publikálj!

10 évvel ezelőtt, erre az egy mondatra építettük fel a küldetésünket. Olyan nyílt forrású internetes technológiákat mutatunk be a magyar közönségnek, amelyekkel jobbá és sikeresebbé tehetik az internetes megjelenésüket a civil és az üzleti szférában egyaránt.

Nyílt forrás és a WordPress előnyei:
A WordPress egy nyílt forrású publikációs platform, melyet programozók milliói fejlesztenek nap mint nap különböző bővítményeken és sablonokon keresztül. A világ összes weboldalának 25%-a WordPress rendszeren fut. Ez óriási szám!

Legfontosabb előnyök:

  • Költségmegtakarítás: nem kell licenszdíjat fizetni és a fejlesztés költségei drasztikusan csökkenthetőek.
  • Stabilitás, minőség, megbízhatóság, magasabb teljesítmény: ez abból a tényből adódik, hogy a fejlesztésében és a tesztelésben nem egy szűk csoport vesz részt, így az esetleges hibák kiküszöbölésére jóval nagyobb az esély, mint egy szűk fejlesztői csoport által létrehozott szoftver esetén. Tehát stabilabb és megbízhatóbb lesz a weboldal.
  • Fejlődés: ugyanebből következik (vagyis, hogy a fejlesztők köre nem korlátozott), hogy a különböző fejlesztők ötletei, fejlesztései nyomán gyorsan alakul a szoftver és a fejlődés legjobb útja ez a szabadság, ami abból áll, hogy bárki, bármilyen ötlettel rendelkezik, azt hozzáadhatja. Ez az előny a gyorsaságot is magába foglalja, így akár külön pontban is tárgyalhatnánk.
  • Fejlesztőfüggőség kiküszöbölése: a fejlesztőfüggőség, ami a zárt forráskódot jellemzi, számos hátránnyal jár. A licenszdíjak fizetése mellett a hordozhatóság hiánya és a szoftver különleges igények szerinti kialakításának hiánya jelentenek problémát. Ezzel szemben a nyílt forráskód szabadságot jelent.
  • Támogatás elérhetősége: ingyenesen elérhető az internetes fejlesztői közösség támogatása, illetve a támogatással foglalkozó vállalatok is nyújtanak szolgáltatást díj ellenében.
Érdekesség: a legújabb WordPress-t (4.6.1) eddig 17,636,753 alkalommal töltötték le világszerte.

Ne harcolj, hanem publikálj! Bár eltelt 10 év, viszont ez a mondat és a mögöttes tartalom semmit sem vesztett az aktualitásából!